Nem csak saját tetteinkért, viselkedésünkért tartozunk felelősségvállalással, de szeretteink tetteiért és barátaink viselkedéséért is. Mindezt úgy, hogy közben megfeleljünk a szituációban betöltött szerepünknek is.
Rendezett vitákat mindenkinek!
A kialakult kötődés, az érzelmi kapcsolat megléte magában hordozza az egymás iránti szeretetet, tiszteletet, vagyis az általános felelősséget a másik iránt. Erre talán a legtipikusabb példa a szülök közös felelőssége a gyermekeik irányába.
Szeretni, „megszelidíteni” felelősséggel jár.
A globális mainstream, az éppen aktuális fősodor eltéríthet minket az eredendően társas kapcsolódási modellektől, vagy próbál arra sarkallni, hogy új, ismeretlen módokon alakítsuk ki emberi kapcsolatainkat. Gyakran érezzük, hogy megkérdőjelezik, relativizálják értékrendünket, vagy azt a viselkedési módot, ahogyan szocializálódtunk, és az aktuális divatnak megfelelő hozzáállást várnának el, tartanának elfogadhatónak, trendinek, követendőnek.
Identitásunk felismeréséhez, pozicionálásához persze nagyon fontos a kitekintés más, a mienktől eltérő, vagy attól merőben különböző életmódokra is. Az emberiség nem egy kaptafára készült. Kulturális, vallási, nemzetiségi, ideológiai, szociológiai, nemi, vagy egyéb alapon manapság számtalan életmódbeli lehetőséget teremthet magának, vagy választhat, tehet a magáévá bárki.
Egyvalami azonban mindenképpen közös vonás, bárhogyan is élünk. Felelősséget kell vállalnunk cselekedeteinkért. A személyiségünkért, viselkedésünkért, hitvallásunkért, minden megnyilvánulásunkért egy személyben felelünk. Továbbá azokért a személyekért, akik tőlünk függnek, ránk számítanak, családtagjainkért, barátainkért, a gondjainkra bízottakért, s tágabb értelemben bizony nemzet-, és embertársainkért, valamennyi élőlényért a Földön.
Ez azért kicsit ijesztő, nem?
Dehogyis az, a hétköznapi élet nem ennyire patetikus!
Nem kell kőtáblával a kezünkben korzózni, hogy átérezzük felelősségünket. Egyszerűen csak betartjuk az univerzális (velünk született?) alapelveket. Az írott és erkölcsi törvényeknek megfelelően cselekszünk, befizetjük a csekkeket, iskolába járatjuk a gyerekeinket, nem szemetelünk az erdőben, gondoskodunk háziállatainkról, betartjuk a közösségi együttélés alapvető szabályait…
Legalábbis törekszünk mindezekre. Jó esetben tudatosan.
Sokszor viszont nem megy. Vagy nem mindenkinek megy.
Számos konfliktus, vita, vagy krízis melegágya, ha társas viszonyaiban valaki nem hajlandó a szerepéhez tartozó felelősséget felvállalni. Ezzel bezárja a másik előtt a kapcsolódás, a bizalom, a közös élet és élmények ajtaját. Vannak, akik egyszer csak úgy érzik, nem felelnek a velük évtizedes házasságban élőért, vagy a kamasz gyerekük kirívó viselkedéséért, esetleg a legjobb barátjuk magánéleti ámokfutásáért. Hátradőlnek és azt hiszik, magától megoldódik minden. Mintha csak egy sorozatot néznének a tévében, aminek a következő epizódjáig várni kell egy hetet, mert addig készül el, addig majd valaki megrendezi.
Ez a helyzet a legtöbbször odáig éleződik, hogy az érintettek már szinte nem tudnak egymással kommunikálni. Nemhogy a köztük levő konfliktust nem képesek megérteni, de már a közvetlen beszélgetést is lehetetlennek látják. Ha a helyzet szereplői közül akár csak egy is felismeri, hogy külső segítség nélkül nem lehet továbblépni, akkor érdemes segítségül hívni a mediációt, mint hatékony, megnyugtató, emberi vitarendezési módszert.
Az egész világ azt állítja, hogy csak magaddal törődj?
A mediátor azt mondja, soha ne féljünk felelősséggel szeretni!
Kapcsolódjunk érzelmi alapon, vállaljuk a másikat, közelítsünk bizalommal a kötődésen nyugvó közös élet lehetőségei irányába.
Élhető emberi kapcsolatokat kívánok!
